Történet, csillagászati háttér

Alan Oken könyvei (Amint fent, úgy lent; Lélekközpontú asztrológia) alapján

Az asztrológia története és csillagászati alapjai.

6000 évvel ezelőtt megfigyelőtornyokból kémlelték az eget, és i.e. 3800-ból olyan agyagtáblácskák maradtak ránk, amelyek meghökkentő pontossággal ábrázolják a Nap és a Hold mozgását. A következő 4500 évben az asztrológusok és asztronómusok a Naprendszer természetét, valamint az égi és földi események közötti kapcsolatot tanulmányozták.

Az asztrológia nagyon ősi tudomány, mely megelőzte az írásos történelmet. Minden kultúrának megvolt a maga asztrológiai rendszere. Az egyiptomiak a suméroktól vettek át egy asztrológiai rendszert, mely aztán a görög kultúrába került át és alkalmazkodott az európai gondolkodáshoz. Így megérthetjük, hogy az ember megismerésének ez az ága egyetemes, mivel minden nemzet hozzátette bölcsességét.

A kezdetektől a tudósok számára természetes volt, hogy kutatásaikhoz az asztrológia tudományát is használják.

Klaudiosz Ptolemaiosz nemcsak 1022 csillag leírását tartalmazó meglepő katalógust állított össze, de ránk hagyta legrégebbi fennmaradt asztrológiai kézikönyvét, a Tetrabibloszt is.

A Föld alakja is sokáig vizsgálódás tárgyát képezte.

Már Arisztotelész is felvetette a Föld gömb alakjának valószínűségét, mivel látta, hogy északra vagy délre utazva változik a csillagok helyzete, továbbá a Holdon is görbének látszik az alakja. I.e. kb. 250 évvel Erathosztenész megmérte a Föld kerületét és átmérőjét, a napsugár délben való, földrajzi helytől függő szögváltozásainak alapján, a nyári napforduló időpontjában. Így a Föld kerületét 25000, átmérőjét 8000 mérföld hosszúnak határozta meg. Mai számítással kerülete 24902 mérföld és átmérője 7917 mérföld. A babonás középkor a Földet ismét "korong alakúvá tette".

A kereszténység által való üldöztetése akadályozta egy ideig az asztrológia fennmaradását, de az iszlám kultúrában tovább fejlődött és kb. a XII-XIII. században kezdett el újra terjedni Európában.

A XVI. században, mely az asztrológia egyik virágkora volt, Kopernikusz, Galilei és Kepler munkássága az emberekben és tudósokban végre eloszlatta a kételyt a Föld alakjával kapcsolatban. Ebben az időben élt Nostradamus és Paracelsus is.

A XVII-XVIII. században félreértelmezték az összes okkult tudományt, melyeket tudatlan babonák váltottak fel. A materialista gondolkodás egyre dominánsabb lett és az asztronómia elvált az asztrológiától.

A huszadik század elején ismét komoly érdeklődés támadt az asztrológia iránt, ám ez inkább az új pszichológiai áramlatoknak volt köszönhető, semmint a csillagászoknak, akik általában szemben álltak azzal a tudománnyal, amelyben saját létük is gyökerezett.